Kedves Látogatónk!

Nagy szeretettel köszöntünk.

Röviden elmeséljük Neked, mi hogyan találkoztunk azzal a lehetőséggel és miért éreztük azt magunkénak, amelyben csupa olyan dologgal foglalkozhatunk, amik hitünk szerint jobbá és minőségibbé tehetik a környezetünket, az emberek fizikai életét: egészség, sikerek és anyagiak tekintetében egyaránt.

Miért?

egyensúlyNagyon szeretjük (és hála Istennek élvezzük is) az egészséget, az egészséges, környezettudatos életmódot és amennyire csak lehet, minden területen igyekszünk az életünket eszerint alakítani. Csodálattal tölt el bennünket Isten teremtett világa, amelyben óriási bölcsesség van, és amelynek szerves részét képezik többek között a különféle gyógynövények, gyógygombák, amelyek mind azért adattak, hogy éljünk velük és a segítségükkel is élvezhessük az egészséget. Nagy öröm számunkra, amikor segíthetünk másoknak az életminőségük javításában például azzal, hogy bizonyos betegségből felépülhetnek, vagy megelőző életmóddal eleve el is kerülhetik a betegségeket.

Bennünket senki nem keresett, „véletlenszerűen” (de nem véletlenül) találtunk rá a lehetőségre és ahogy kicsit alaposabban körüljártuk a témát, hamar rájöttünk, hogy teljesen beleillik az életszemléletünkbe. Azt is felismertük, hogy ha ezzel foglalkozunk, akkor valóban elérhetjük az időbeli és anyagi szabadságot és valódi passzív jövedelemhez juthatunk, mindezt úgy, hogy másokon is segíthetünk, másokat is hozzásegíthetünk a sikerhez.

Hogyan?

2012. februárjában hallottunk először a Ganodermáról, pontosabban a különleges kávéról (ami Ganoderma-kivonatot tartalmaz), ami kíváncsivá tett bennünket. Mielőtt kipróbáltuk volna, alaposan utánajártunk, mi is és mire jó ez a pecsétviaszgomba: az összegyűjtött információk pedig arról győztek meg, hogy ez valami rendkívül különleges, az egészségre nagyon jótékony „teremtmény”.
Nagyon szimpatikus volt számunkra, hogy nem csak kapszula vagy por formájában szedhető, hanem olyan napi fogyasztású élvezeti cikkekben is, mint a kávé, kakaó, vagy tea. Elkezdtük tehát inni a Ganoderma-tartalmú kávét.

A tapasztalataink pedig egészen meglepőek voltak.

András már néhány nap alatt azt vette észre, hogy sokkal jobban kipiheni magát és a hét második felében is frissen tud dolgozni, míg korábban ehhez képest eléggé lecsökkent a munkateljesítménye a fáradtság miatt. Aztán jött a tavasz (András az ekkortájt nyíló virágok poraira allergiás) és gyakorlatilag alig volt allergiás tünete ebben az időszakban.

Nekem (Anna) pedig mintegy 12 éven át tartó problémám volt, hogy egész évben csak orrcseppek, orrspray-k használatával tudtam fenntartani, hogy az orromon keresztül tudjak lélegezni. Kivizsgáltattam, de nem találták meg ennek az állandó orrdugulásnak sem az okát, sem az orvosságát. Miután elkezdtem fogyasztani kávéban a Ganodermát, nagyon lassan, de fokozatosan javulást kezdtem tapasztalni és kb. négy hónap alatt teljesen megszűnt az orrdugulás!

A Ganoderma immunerősítő hatását kisfiúnk esetében is megtapasztaltuk: amióta a Ganoderma-tartalmú kakaót fogyasztja, gyakorlatilag nem volt beteg. Hozzá kell tenni, hogy azelőtt sem volt beteges típus, de ha egyszer elkapott valami orrfolyásos náthás vírust, bizony két-három hétig is eltartott, mire sikerült leküzdenie. A ganodermás kakaó fogyasztása óta egyszer sem fordult elő ilyesmi.

Bennünket olyan szinten győzött meg a Ganoderma, illetve még további gyógygombák (Cordyceps, oroszlánsörény gomba) és a Spirulina hatása, hogy foglalkozni is kezdtünk – munkánk és hobbijaink mellett – ezek népszerűsítésével.

Szelíd MLM, ami vállalható és működik?

Amikor megtudtuk, hogy a termékek hagyományos kereskedelmi forgalomban nem kaphatók, kizárólag törzsvásárlói rendszerben, gyanakodni kezdtünk. Mielőtt azonban gondolkodás és tájékozódás nélkül visszautasítottuk volna az egészet, utánanéztünk a részleteknek és rájöttünk, hogy itt, a DXN-ben a törzsvásárlói hálózatokkal szembeni előítéleteink mindegyike alaptalan. Minden aggályunkra, amely ezzel kapcsolatban felmerült bennünk, megnyugtató és meggyőző válaszokat kaptunk, ezért jó szívvel és örömmel csatlakoztunk a DXN-hez, mert “ez az üzlet más, mint a többi” .

 

Számunkra azért volt szinte az első pillanattól kezdve megnyerő a DXN, mert a termékek értékesítését nem házalással, rátukmálással, rábeszéléssel, durva és visszataszító módszerekkel kell végezni, hanem egyszerűen csak meg kell mutatni, kínálni, ajánlani az embereknek, aki nyitott rá, „meghívni egy kávéra”, hogy mindenki a saját tapasztalata alapján dönthesse el szabadon, kéri-e vagy sem. És többnyire aki megkóstolja, az már nem szeretne visszatérni a régi kávéjához…

Itt nem kell nagy üzleti kezdőcsomagokat venned, nincsenek teljesítmény- vagy egyéb elvárások. Itt a jelmondat így szól: “Érezd jól magadat az üzletben!”. Ha gyorsan szeretnél jelentős jövedelemhez jutni, itt arra is megvan a lehetőséged, de természetesen annak arányában, amennyit teszel érte.

2013. novemberében csodálatos lehetőség nyílt számunkra: személyesen látogathattunk el a DXN cég farmjára, Malajziába.

Saját szemünkkel láthattuk a termesztés, feldolgozás, gyártás folyamatait, körülményeit, s ezek mind megerősítettek a már addig is birtokolt meggyőződésünkben, ennek a cégnek a partnereként dolgozni igazán nagyszerű és megtisztelő lehetőség.
Részt vehettünk a DXN 20. születésnapi ünnepségén, ahol a világ számos országából, minden kontinensről jelen voltak a legsikeresebb munkatársak, beleértve a barátainkat, az európai, magyarországi vezetőket is. Színes, életre szóló élmény volt, nagyon hálásak vagyunk, hogy ott lehettünk.

Örömmel osztjuk meg az emberekkel a tapasztalatainkat, ismereteinket, egészséges és új alternatívát mutatunk nekik nem csak a már megszokott kávéjuk, hanem a jövedelemszerzés tekintetében is. Akik pedig ebben az alternatívában – hozzánk hasonlóan gondolkodva – felismerik a szabadabb, egészségesebb és anyagilag függetlenebb élet lehetőségét és csatlakoznak hozzánk, támogatjuk és segítjük őket sikereik elérésében.
S miután már e téren is rendelkezünk némi tapasztalattal, új értelmezést nyert számunkra a csapatmunka, csapatban való együttműködés. Ebben pedig külön örömöt és élményt jelent nekünk, hogy – eddig nem tapasztalt módon – magunk is folyamatosan fejlődhetünk.

Start typing and press Enter to search